Remek idővel döntős Kis Gergő 400 gyorson
Kis Gergő negyedik helyen jutott a döntőbe 400 gyorson. A világcsúcstartó kiesett.
A 24 éves magyar versenyző a harmadik előfutamban 300 méterig ötödikként tempózott, majd az utolsó két hosszon nagy hajrát nyitott, s végül másodikként csapott a célba a címvédő és világbajnok dél-koreai Park Te Hvan mögött, akit azonban utólag kizártak.
Az utolsó nyolcas előtt így a legjobb idővel (3:46.77 perc) rendelkezett a szám idei Európa-bajnoki ezüstérmese, akinél végül hárman bizonyultak gyorsabbnak a negyedik futamban. A 3:45.68-as országos csúcsától alig maradt el a fiatal úszó.
Nem jutott be a döntőbe a világcsúcstartó Paul Biedermann: a német úszó 3:48.50-nel csak 12. lett a 28 fős mezőnyben.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
