Huszti Szabolcs, 51-szeres válogatott labdarúgó közel áll ahhoz, hogy visszatérjen korábbi klubjába, a Hannover 96-ba.

A német első osztályban szereplő Hannover, mely az előző idényt a hetedik helyen zárta, sajtóértesülések szerint már majdnem mindenben megegyezett a középpályással és jelenlegi csapatával, az orosz Zenittel.
Huszti 2006 és 2009 között már szerepelt a német együttesben: 81 találkozón 17 gólt szerzett, mielőtt 3 millió euró körüli összegért a szentpétervári klubhoz szerződött. Mivel a Zenitben többnyire csereként jutott játéklehetőséghez, ennek az összegnek körülbelül a negyedéért térhet vissza a Hannoverbe.
A 29 éves Husztit szerződése elvileg az év végéig köti a Zenithez, ahol 58 bajnoki mérkőzésen hatszor talált be.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
