A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán Fábiáné Rozsnyói Katalinnal készül a férfi kajakosok négyes válogatójára - írja az nso.
Kammerer Zoltán az elképzelések szerint a párosválogatón második helyen záró Tóth Dávid, Kulifai Tamás egységgel, no és az egyesben jól szereplő Pauman Dániellel alkotna egy csapathajót (kedden már túl is jutottak az első edzésen). S hogy ők ne érezzék magukat egyedül a felkészülés során, és versenyhelyzet legyen az edzéseken, Kati néni harcba küldi másik duóját, Kugler Attilát és Schenk Áront a párosválogatón harmadik helyen záró váci Noé testvérekkel egy hajóban.

„Hogy miért döntöttem így? Mert úgy vélem, csak az a négyes lehet eredményes, amellyel olyan edző dolgozik, akinek tekintélye van, és nem négy versenyző nyolcféle véleménye szerint készül a hajó. Úgy látom, ez az MTK-ban működik. Kati nénire felnéznek a kajakosai, akik lehajtott fejjel, egy célért, egy irányba lapátolnak. Örülök, hogy a két négyes együtt készül, mert én szeretem a rivalizálást, kifejezetten motivál az edzéseken is a pozícióharc. Ez előreviszi majd az egységeket” – mondta el az nso-nak a háromszoros olimpiai bajnok vezérevezős Kammerer.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
