Kammerer és Kucsera "sehol" az ezres olimpiai válogatón
A tavaly Eb-bronzérmes, vb-hatodik Dombi Rudolf, Kökény Roland kettős nyerte a férfiak vasárnapi K-2 1000 m-es döntőjét a kajakosok és kenusok első ötkarikás válogatóján, Szegeden. Másodikként a 2011-es szegedi világbajnokságon 500-on aranyérmes Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó ért célba.
Ez a két egység indulhat a jövő hétvégi, duisburgi Világkupán, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a Vk-viadalon is Dombiék végeznek előrébb, akkor eldől a válogatás, ellenkező esetben egy újabb verseny, úgynevezett szétlövés következik.
A háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán régi-új társával, Kucsera Gáborral csak ötödik lett a fináléban, míg a kétszeres olimpiai aranyérmes Vereckei Ákos és a nála 15 évvel fiatalabb Dombvári Bence kettőse be sem jutott a legjobb öt közé, s a B döntőben másodikként zárt.
Ezek az eredmények ugyanakkor jól jönnek a folytatásban, a válogatási elvek szerint ugyanis a június közepén sorra kerülő négyes válogatón a most 3-7. helyen zárt egységek tagjai, valamint a páros küzdelem vesztes hajójának versenyzői, valamint a hét közben rendezett, poznani olimpiai pótkvalifikációs regattán vízre szállt kajakosok vehetnek majd részt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
