Lionel Messit rasszizmussal vádolják
Royston Drenthe, a Real Madridból kölcsönadott holland középpályás azt állítja Lionel Messiről, hogy a Barcelona argentin klasszisa négernek nevezte őt, amikor Spanyolországban egymás ellen játszottak.
A Daily Mail internetes honlapján olvasható cikk szerint Drenthe azt mondja, ugyanazokkal a szavakkal illette őt Messi, amikért a Liverpool csatárát, az uruguayi Luis Suarezt nyolc meccsre eltiltották.
Suarez az angol bajnokságban Patrice Evrát, a Manchester United francia védőjét sértegette a „negro” kifejezéssel, utóbb azzal védekezve, hogy Dél-Amerikában ez nem számít rasszista kifejezésnek és nem volt tudomása arról, hogy Európában sértést jelent. Ettől függetlenül az eltiltás mellett még 40 ezer fontra is megbüntették.
A Nu.nl című holland hírportálon Drenthe úgy nyilatkozott, hogy Hollandiában sokszor játszott Suarez ellen és mindig volt valami problémájuk egymással. „A legjobban az a hang zavart, ahogy folyamatosan négerezett. Tudomásul veszem, hogy ez Dél-Amerikában gyakori, de mi nem tudjuk elviselni.”
Amikor a Real Madridból kölcsönadták a Herculesnek, a Barca elleni mérkőzésen volt egy kis veszekedés közte és Messi között – Drenthe most azt mondja, hogy Messi, miközben kezet nyújtott neki, ugyanígy a „Hola, negro” kifejezést használta.
A nyilatkozatra sem Messi, sem a Barcelona nem reagált egyelőre – nem valószínű, hogy bármilyen értelemben ügy lesz a holland játékos szavaiból.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
