Érvényben maradt Moggi örökös eltiltása
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította Luciano Moggi fellebbezését, így érvényben marad a Juventus korábbi főigazgatójának, a 2006-os bundabotrány főszereplőjének örökös eltiltása a futballtól. Moggi mellett ugyanilyen büntetésben részesült a torinói klub egy másik alkalmazottja, Antonio Giraudo.
A bundabotrány miatt a Juventust 2006 nyarán a másodosztályba száműzték, mivel bebizonyosodott, Moggi több játékvezetőt is befolyásolt, hogy a csapat számára kedvezően fújja a sípot.
Ezenkívül abba is beleszólása volt, hogy mely bírók működjenek közre a torinói klub meccsein.
A botrányban az AC Milan, a Lazio és a Fiorentina is érintett volt. A 2005-ös és 2006-os bajnoki címet elvették a Juventustól, előbbit végül nem osztották ki, míg utóbbit az Internazionale kapta meg.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
