Új ügyvezető elnököt választottak az MTK-nál
Tóth Andrást választotta az MTK ügyvezető elnökévé a sportegyesület elnöksége.
A 61 esztendős sportvezető 2000-től 2008-ig az állami tulajdonban lévő Sportlétesítmények Zrt. vezérigazgatója, illetve 2000-től 2002-ig a Sportfólió Kht. ügyvezető igazgató-helyettese volt, míg 2009 és 2011 között a Budapest Sport Egyesület (BSE) ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
Az MTK alapszabálya értelmében Tóth András ügyvezető elnöki megbízatása öt esztendőre szól. Elődje, Farkas Ferenc március elsején mondott le. Deutsch Tamás, az egyesület elnöke a köztes időben Somogyi Jánost, az MTK elnökségének tagját bízta meg a poszttal járó feladatok ellátásával.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
