Karl Erik Böhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott 17 fős keretét a Németország együttese elleni, márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre.
A szűkített keret tagjai közül 16 játékos nevezhető a március 22-i nyíregyházi, illetve a március 25-i trieri mérkőzésre.
"Rendkívül erős csapattal találkozunk a márciusi Eb-selejtezőkön. Németország a decemberi világbajnokságon legyőzte Norvégiát, a tavalyi világbajnoki kvalifikáción pedig a magyar válogatottat - mondta el Karl Erik Böhn szövetségi kapitány. - Ám a mi csapatunk is erős, első körben hazai pályán feltétlenül győzelemre készülünk. A németektől több játékos is hiányzik, de tudom, hogy minden poszton nagy tudású, rutinos kézilabdázók állnak Heine Jensen kollégám rendelkezésére. A két csapat képességei alapján szoros meccsekre számítok. Ami a magyar keretet illeti, sajnálom Vérten Orsolya sérülését, de szerencsére így is remek játékosok állnak rendelkezésemre, akik ráadásul jó formában is vannak. Nyíregyházán nem is lehet más célunk, mint a győzelem, amellyel voltaképpen bebiztosítanánk az Európa-bajnoki részvételünket, és a siker nagyszerű alapot adna a németországi mérkőzéshez."

A magyar női kézilabda-válogatott kerete:
kapusok: Herr Orsolya (Siófok-Galérius Fürdő), Kiss Éva (Veszprém-Barabás)
jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)
jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Rédei-Soós Viktória (Hypo Niederösterreich)
irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállósok: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Valéria (Zvezda Zvenyigorod), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Bulath Anita (Veszprém-Barabás), Szekeres Klára (ÉTV-Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balszélső: Vincze Melinda (ÉTV-Érd)
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
