Lebukott a CSZKA Szófia három doppingoló focistája
Három hónapra szóló eltiltást kapott a CSZKA Szófia labdarúgócsapatának három játékosa, akik fennakadtak egy tavaly októberi doppingellenőrzésen.
Todor Jancsevnek, a CSZKA 32-szeres válogatott csapatkapitányának, valamint Kosztadin Sztojanovnak és Rumen Trifonovnak a mintájában egyaránt metilhexanamint találtak a városi rivális Levszki ellen 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzés után - közölte a Bolgár Olimpiai Bizottság (BOC) fegyelmi testülete kedden.
A szervezet azt is bejelentette, hogy az eltiltás kezdő dátuma december 23., így a futballistáknak négy bajnoki találkozót kell majd kihagyniuk, s március 24-én már újra pályára léphetnek. A CSZKA - mely nem fellebbez a döntés ellen - menesztette a gárda orvosát, akit azzal vádolnak, hogy a játékosok az ő nyomására alkalmazták a súlycsökkentő szert.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
