Felállva és tapssal búcsúztak a KRC Genk drukkerei a népszerű magyar középpályástól, Tőzsér Dánieltől, aki nagy valószínűséggel elhagyja a klubot és Olaszországba igazol.
A 26 éves, hússzoros válogatott magyar középpályás 2008 nyara óta játszik a belga első osztályú KRC Genk csapatában, és az utóbbi időben mutatott remek teljesítménye miatt több külföldi klub is felfigyelt rá. Közülük az olasz élvonal kilencedik heyezettje, a Genoa CFC szándéka volt a legkomolyabb, így nagyon valószínű, hogy Tőzsér ott folytatja a pályafutását. Bár az átigazolás még nem hivatalos, amikor a Genk legutóbbi bajnoki meccsén, a Leuven elleni 5-0-ás győzelem hajrájában a játékos lejött a pályáról, a szurkolók tapssal köszönték meg neki eddigi játékát.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
