Törökországba távozhat a Viditől Elek Ákos
Elek Ákos távozik a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Videoton együttesétől.
A klub hivatalos honlapja kedden arról számolt be, hogy a 17-szeres válogatott középpályásért egy európai klubtól kaptak elfogadható ajánlatot, de Elek a következő fél évet csak kölcsönjátékosként tölti majd ott. Egyelőre nem lehet tudni, melyik egyesületről van szó, ám több honlap is a török Eskisehirspor együttesét nevezte meg, mint lehetséges állomást. Elek az előző szezonban még meghatározó futballistája volt a székesfehérvári alakulatnak, ám Paulo Sousa kinevezése óta kevesebb játéklehetőséghez jutott.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
