A Jövő SC edzője megerősítette a sonline.hu-nak, hogy Verrasztó és Gyurta egy lány miatt vesztek össze, azt azonban tagadta, hogy Verrasztó Dávid megütötte volna őt.
Joó Sára úszónőn veszett össze Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely - erősítette meg a Jövő SC edzője, Virth Balázs a sonline.hu-nak. Hozzátette, hogy Verrasztónak volt elsősorban sérelme, ezért a két fiatal kiment a szórakozóhely elé lerendezni a vitát.
"Utánuk siettem, s még időben sikerült közéjük állnom. A bulvárlapban közöltekkel ellentétben nem ömlött az orromból a vér, mivel Verrasztó Dávid nem ütött meg" - nyilatkozta Virth. Az edző, amint módja nyílt rá, tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt az eseményekről. A „balhé” végül úgy zárult le, hogy Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely kezet nyújtott egymásnak - tette hozzá Virth.
Mindettől függetlenül a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi eljárást indított az ügyben.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
