Vb-főszervező lehet Ronaldo
Sajtóértesülések szerint Ronaldo lesz a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának az elnöke.
A 35 éves "Fenomén" - egybehangzó keddi híradások szerint - elfogadta a futballszövetséget vezető Ricardo Teixeira erre vonatkozó ajánlatát - utóbbi eddig saját maga irányította a torna előkészületeit. A hivatalos bejelentésre állítólag csütörtökön kerül sor.
Ha a jelentések igaznak bizonyulnak, akkor az idén visszavonult világbajnok lesz a harmadik exsztár, aki vb-főszervezőként dolgozik: 1998-ban Michel Platini Franciaországban, 2006-ban pedig Franz Beckenbauer Németországban vállalta el a megbízatást.
A döntés pozitívabb színben tüntetné fel az utóbbi években többször is korrupcióval gyanúsított Teixeirát, akire még nagyobb nyomás nehezedik azóta, hogy Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke nemrég közölte: titkos aktákat kíván nyilvánosságra hozni.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
