José Mourinho, a Real Madrid edzője végre megtalálta azt a két csatárt, aki leveszi a válláról a terhet, hogy még egy sztártámadót keressen.

A portugál tréner az idei szezonban többször is úgy nyilatkozott, hogy a Real Madrid keretével nagyjából elégedett, viszont még egy jó csatárra lenne szüksége. Ez egészen mostanáig így is volt, de pénteken jelezte: megvan a támadósor.
Mourinho bizalmát ugyanis most már teljes mértékben élvezi Karim Benzema és Gonzalo Higuaín, akik az idei szezonban egyre jobb formába lendültek, így megoldották a csapat támadógondjait.
"Ha mindketten a legjobb formában vannak, mint jelenleg, akkor nem sok gondom van, legfeljebb annyi, hogy éppen melyikük a jobb - mondta pénteken Mourinho. - De örülök ennek a kis kétségnek, és remélem szezon végéig így is lesz. Nekem van a két legjobb csatárom a világon."
Az edző gondjai ugyanakkor így is nagyok, hiszen Ángel Di María, Marcelo, Kaká, Alvaro Arbeloa és Ricardo Carvalho is sérült.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
