Jenson Button, a McLaren Forma-1-es pilótája szerint ha egy csapat Forma-1-es világbajnoki címet akar nyerni, legjobban teszi, ha kinevez egy első számú pilótát.

A brit pilóta kijelentése azért is érdekes, mert csapata, a McLaren köztudottan nem tesz különbséget két világbajnok pilótája, Jenson Button és Lewis Hamilton között. Ugyanakkor - kimondva-kimondatlanul - Fernando Alonso (Ferrari) és Sebastian Vettel (Red Bull Racing) a társánál több támogatást kap csapatától.
"Szerintem a legjobb mód arra, hogy egy csapat megnyerje a világbajnokságot, ha kijelöl egy első számú pilótát, csapattársa pedig legyen elégedett a helyzetével - nyilatkozta Button a Die Weltnek. - Nálunk, a McLarennél nem ez a felállás."
Ugyanakkor a 2009-es világbajnokot ez nem zavarja, mert bármelyikük is győz, jó lesz a hangulat a csapaton belül, így ő is örül csapattársa sikereinek. Hamilton viszont menedzsmentjére panaszkodik mostanában, mert úgy érzi, nem kapja meg a kellő támogatást.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
