Murray legyőzte a magyar joghallgatót
Andy Murray három játszmában győzött Kiss Sebő ellen pénteken, ezzel a britek 2-0-s vezetésre tettek szert a magyarokkal szemben Glasgow-ban, a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának harmadik, egyben utolsó fordulójában, melyen a feljutás a tét.
Az összecsapás honlapja szerint a mérkőzés 1 óra 35 percig tartott, s a világranglistán negyedik Murrayt a harmadik szettben komoly küzdelemre késztette a magyar játékos, aki a betegeskedő Kellner Ádám helyére került a csapatba. Kissnek jelenleg nincs világranglistás helyezése, legjobbjaként 2005 szeptemberében az 531. volt.
A szombati párosmérkőzés magyar idő szerint 14 órakor kezdődik. Hazai siker esetén a britek behozhatatlan előnyhöz jutnak, a vasárnapi két egyes pedig csak formalitás lesz.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
