Rózsaszínben játszik stadionavatóján a Juventus
A Juventus a világ legrégebben alapított futballegyesülete, az angol harmadosztályban szereplő Notts County elleni mérkőzéssel avatja majd fel új stadionját.
A torinói klub bejelentése szerint a Zebrák a szeptember 8-án sorra kerülő találkozón az eredeti klubszínek szerint rózsaszínben lépnek majd pályára, míg a rivális a saját fekete-fehér színösszeállítását fogja használni - az 1900-as évek elején ez utóbbi inspirálta a Juventust, hogy színt váltson. A régi aréna, a Stadio delle Alpi helyén felépült multifunkcionális létesítmény a korábbinál kevesebb, 40 ezer néző befogadására lesz alkalmas. A Juventus ezzel az egyetlen olyan gárda lesz az olasz élvonalban, amely saját tulajdonú stadionnal rendelkezik.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
