Magyar csapatarany és Tóth Adrienn ezüstérme az öttusa Eb-n
Aranyérmet nyert a Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összeállítású női csapat, Tóth pedig egyéniben ezüstérmes lett az angliai öttusa Európa-bajnokság női versenyének vasárnapi döntőjében.
A magyar trió a vívást és az úszást is megnyerte, majd a lovaglásban őrizte magabiztos előnyét, a lövészetekkel kombinált futásban pedig gyakorlatilag már nem forgott veszélyben a sikere. Tóth élete versenyét produkálta, kiváló, ezer ponton jóval felüli, első helyet érő vívással, egyéni csúcsot hozó úszással, összeszedett lovaglással és erőn felüli kombinált számmal.
A 3000 méteres futásnak az élről vághatott neki, az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn és a címvédő, vb-aranyérmes francia Amélie Cazé azonban hamar utolérte. Minden lövészetnél változott a sorrend, de a harmadiknál Tóth mehetett tovább a leghamarabb, pedig harmadiknak érkezett a lőállásba. A jobb futónak számító Schöneborn végül lehagyta az utolsó ezer méteren, ám Cazé elé még befért a hátulról felzárkózó ukrán Viktorija Terescsuk.
"Egyszerűen fantasztikus érzés, hogy felnőtt Európa-bajnokságon második lettem és ilyen ellenfelekkel, akiktől én még kicsit távol vagyok, versenyben tudtam lenni - lelkendezett a befutót követően Tóth. - Már nagyon régen vártam arra, hogy így vívjak, mint ma, nemcsak eredményesen, hanem jó érzéssel is. Az úszásom is nagyon jól összejött, és szerencsére a lovaglás is, pedig attól tartottam, mert a lovam az első kanyarban nem ment végig a pályán. A kombinált számban az első lövészetem nem volt nagyon jó, annyira remegett a kezem, hogy alig tudtam célozni, az utolsó sorozat viszont ennél jobb nem is lehetett volna, amikor kijöttem az állásból, már csak a szívem vitt. Nagyon nehéz volt a futás."
Kovács a vívást leszámítva hasonlóan jól versenyzett, az úszást megnyerte, lovaglásban pedig hibátlan volt. "El sem hiszem, hogy megvan a kvóta. Ez volt a legfontosabb. Ma a vívást leszámítva minden nagyon jól ment, még a kombinált szám is, pedig a környékemen nagyon erős ellenfelek voltak. Nem gondoltam, hogy egy ilyen vívás után összejön a kvóta" - nyilatkozott Kovács. Gyenesei Leila - aki Kovács mögött négy hellyel, nyolcadikként vágott neki a futásnak - 12., az egyéni induló Cseh Krisztina pedig 24. lett.
Az olimpiai indulási jog kiharcolásához az első kilencben kellett végezni. Nyolc kvótát osztottak, de a győztes Schöneborn már a Világkupa-döntő megnyerésével az ötkarikás mezőny tagjává vált, így egy hely felszabadult. Hétfőn a férfi és női váltóval fejeződik be az Európa-bajnokság.
ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA |
NŐK, EGYÉNI VERSENY: CSAPATVERSENY: |
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
