Balzsay Károly augusztus 26-án a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címéért lép ringbe Donyeckben.
A Boksz Világszervezet (WBO) korábbi bajnokának az ukrán Sztaniszlasz Kastanov lesz az ellenfele, aki 28 eddigi mérkőzésén még nem talált legyőzőre.
"Őszintén szólva nem ért teljesen váratlanul a hír, az edzőm már egy hete mondta, hogy ez a terv, de azért egy picit meglepett a dolog" - nyilatkozta kedden a WBO korábbi bajnoka. "Mindesetre nagy kedvvel várom a következő időszakot, már hétvégén utazok Hamburgba, ahol megkezdjük a felkészülést, s ahonnan majd néhány nappal a meccs előtt megyünk Ukrajnába."
A 31 éves sportoló (23 győzelem, 2 vereség) emellett hangsúlyozta, hogy az alapformája kifejezetten jó, mivel tulajdonképpen február óta készült, s ugyan a májusi Európa-bajnoki címmérkőzésre nem került sor, azóta sem állt le teljesen a munkával. Riválisáról egyelőre még nem tud sokat, feltérképezése a közeljövő feladatai közé tartozik.
Balzsay legutóbb tavaly novemberben lépett szorítóba, amikor a negyedik menetben kiütötte Misa Nikolicot. A mérkőzésen egyik fél sem lesz címvédő, mivel a WBA trónja jelenleg üres.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
