Pelé egyetért azzal, hogy a világ jelenlegi legjobb labdarúgója Messi, de szerinte a fiatal argentinnál sokkal jobb volt a maga idejében Johan Cruyff, Michel Platini vagy Alfredo Di Stéfano.
"Az emberek szeretik az összehasonlításokat, de úgy tűnik, már elfelejtették Cruyffot, Platinit vagy Di Stéfanót, akik sokkal jobb futballisták voltak, mint Messi - fogalmazott a háromszoros világbajnok brazil sztár a chilei a La Tercera című lapnak nyilatkozva. - Ma Messi a legkiválóbb, de kérdés, meddig tartja a jelenlegi formáját" - tette hozzá, megemlítve még, hogy az argentin csatár elsősorban a Barcelonában játszik szemet gyönyörködtetően, a válogatottban már kevésbé meggyőző. "A különbség az, hogy a Barcelona egy nagyon jó csapat" - szolgál magyarázattal az újság olvasóinak. A hetvenéves Pelé az idei Libertadores Kupa nagyköveteként az erőszak ellenes küzdelemről egyeztet Chilében.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
