Zinedine Zidane cáfolta, hogy május 9-én stadionavatón venne részt Csecsenföldön.
A világ- és Európa-bajnok, 2006-ban visszavonult futballista azután volt kénytelen ez ügyben megnyilatkozni, hogy az Oroszországhoz tartozó kaukázusi köztársaság sportminisztere beharangozta az ő részvételét. "Először is nem kaptam semmiféle meghívást, így nem is lehetek ott az eseményen, amelyre egyébként azért sem tudnék elutazni, mert a munkám a Real Madridban nem tenné lehetővé" - indokolta közleményben a spanyol fővárosi klubnál tanácsadóként tevékenykedő 38 éves Zidane, aki egyúttal aggasztónak nevezte, hogy egyre gyakrabban élnek vissza a nevével. "Egyszerűen becsapják az embereket, ami már csak azért is aggasztó a számomra, mert akaratom ellenére belekeveredek ezekbe az ügyekbe" - tette hozzá.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
