Edzőváltás lesz a Schalke élén
A Schalke 04 labdarúgócsapata az idény végén megválik Felix Magath vezetőedzőtől.
A Westdeutschen Allgemeinen Zeitung internetes oldalának híre szerint a klub vezetőinek elhatározásán az sem változtat, ha a német együttes szerdán (ma) bejut a Valenciával szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe - az első mérkőzésen idegenben 1-1-et játszottak Raúlék. A Bundesligában ugyanis csak a tizedik helyen áll a Schalke.
"Velem még senki nem beszélt. Nem tudok semmit, egyelőre úgy dolgozom, hogy kitöltöm a szerződésemet" - mondta szerdán a Kicker online kiadásának Magath, aki 2009 júliusa óta ül a gelsenkircheni együttes kispadján.
A korábban a Bayern Münchennel és a Wolfsburggal is bajnok, 57 éves szakember szerződése 2013-ig szól, de a vezetés a gyenge bajnoki teljesítmény miatt már a szezon végén váltani akar. A klub ugyanakkor hivatalosan még nem jelentette be, hogy megválik a vezetőedzőtől.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
