Négy mérkőzésre tiltotta el hétfőn Gennaro Gattusót, az AC Milan játékosát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága, amiért múlt kedden, a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős találkozó végén lefejelte Joe Jordant, az angolok másodedzőjét.
A döntés értelmében valójában öt meccset kell kihagynia a középpályásnak, ugyanis az első felvonás során begyűjtötte második sárga lapját is, amiért szintén jár egy találkozóra szóló eltiltás. A piros-feketék csapatkapitányának három napja van a fellebbezésre, amennyiben élni kíván a lehetőséggel.
Az UEFA nem tettlegesség, hanem kirívóan sportszerűtlen magatartás miatt indított eljárást a világbajnok futballista ellen, aki úgy nyilatkozott az eset után, hogy Jordan skótul megsértette őt, de nem árulta el, mit mondott a tréner. Gattuso ugyanakkor jelezte: teljes felelősséget vállal a tettéért.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
