José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának mestere azt mondta: lehet, hogy a vártnál előbb tér vissza korábbi állomáshelyére, Angliába.
A portugál tréner - aki korábban két bajnoki címet is szerzett a Chelsea-vel, majd Olaszországba, az Internazionaléhoz igazolt - erről a Sunday Mirror című szigetországi lapnak beszélt. "Imádom az angol futballt, a családom pedig imádja Angliát - fogalmazott Mourinho, aki tavaly szerződött az Intertől a királyi gárdához. - Mindig is úgy képzeltem, hogy egyszer visszatérek, de lehet, hogy ez korábban lesz, mint ahogy vártam."
Az edző ezzel ismét felélesztette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint június végén feláll a Real Madrid kispadjáról. A spanyol sajtó szerint erre azért kerülhet sor, mert szakmai kérdésekben szembekerült a klubvezetéssel, elsősorban is Jorge Valdano sportigazgatóval.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
