Január 28-án mutatják be az új Ferrarit
Január 28-án, Maranellóban mutatják be a Forma-1-es Ferrari új versenyautóját.
Ezt Stefano Domenicali, az olasz istálló sportigazgatója jelentette be szerdán Madonna di Campiglióban. Domenicali elmondta, hogy ha az időjárás lehetővé teszi, a fioranói pályán ki is próbálják az új gépet. A sportvezető megerősítette, hogy az idén is Fernando Alonso és a brazil Felipe Massa lesz a csapat a két pilótája. A tesztelés február 1-3. között Valenciában folytatódik: előbb Alonso, majd Massa rója a köröket a versenyautóval, amely egyelőre nem kapott fantázianevet.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
