Van der Sar az idény végén visszavonul
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Edwin van der Sar, az együttes holland kapusa a szezon végén befejezi pályafutását.
"Felkészültünk rá, hogy ez lesz az utolsó idénye" - nyilatkozta a skót szakember, aki már utánpótlásról is gondoskodott, mivel leigazolta a dán Anders Lindegaardot. A 40 éves, 130-szoros holland válogatott van der Sar 2005-ben szerződött a Vörös Ördögökhöz, s a csapattal gyakorlatilag minden lehetséges trófeát begyűjtött.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
