Meghalt a Loki 22 éves egykori ígérete
Tüdőembóliában elhunyt a 22 éves Karacs Gergely, a Debreceni VSC utánpótláscsapatainak korábbi tehetséges játékosa.
Karacs, miután kinőtte korosztályát, a létavértesi fiókcsapatban játszott, és jó esélye volt a Loki első keretébe kerülni, de komoly sérülése ebben végül megakadályozta. Sőt, fel is kellett hagynia a profi futballal, és váratlan haláláig az NB III-as Püspökladány együttesét erősítette.
"Tizenhat évesen kerül hozzám – mondta Gyarmati András, a Létavértes edzője a dvsc.hu-nak. – Többször említettem a DVSC vezetőinek, hogy hosszú időre megoldódik a védelem bal oldalának szerepe, ugyanis kiemelkedő képességű labdarúgó volt. Sajnos megsérült, emiatt a profi futballal fel kellett hagynia. Tisztelettudó, a labdarúgás iránt elhivatott, a csapatért minden áldozatot meghozó embert ismertem meg benne. Mindent megtett, hogy profi labdarúgó váljon belőle."
A játékos édesapja, Karacs Lajos úgy nyilatkozott, hogy fia egy feltehetően sportsérülés miatt kialakult tüdőembóliában hunyt el, miután az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
