2010. november. 23. 17:35
MTI
Utolsó frissítés: 2010. november. 23. 17:23
Sport
Davis-Kupa: összeállt a szerb csapat
Novak Djokovic vezetésével áll ki a franciák elleni, jövő hétvégi Davis Kupa-döntőre a szerb férfi teniszválogatott.
A nemzetközi szövetség keddi tájékoztatása szerint a hazaiak keretében rajta kívül még Viktor Troicki, Janko Tipsarevic és Nenad Zimonjic kapott helyet. A vendégeknél Gael Monfils, Michael Llodra, Gilles Simon és Arnaud Clement lép majd pályára.
A szerbek történetük első, a franciák pedig tizedik DK-sikerükre törnek a belgrádi fináléban.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
