A keretgondokkal küzdő FC Barcelona fókuszába egy holland támadó középpályás került: a PSV fiatal játékosa, Ibrahim Afellay - értesült az FC Barcelona Noticias blog.
A 24 éves, harmincszoros holland válogatott játékos 1996-ban csatlakozott a PSV utánpótlás-nevelő programjához, majd 2004-ben debütált a felnőttcsapatban is. 2007-ben megkapta a legjobb fiatal holland játékosnak járó Johan Cruijff-díjat, az utóbbi években pedig meghatározó tagja lett klubjának.
A kontraktus a Barcelonának azért lehet sürgős, mert az Internazionale már bejelentette, hogy leigazolná a szélsőként is bevethető támadót, de sorban áll érte az Atlético Madrid, a Valencia, a Manchester United, a Liverpool FC, Bayern München és a Hamburg is.
A PSV részéről pedig azért megfontolandó az ajánlat, mert a játékos szerződése jövő nyáron lejár, így ha pénzt akar kapni érte, akkor komolyan el kell gondolkoznia az eladásán - írja az FC Barcelona Noticias blog.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
