2010. október. 24. 08:30
MTI
Utolsó frissítés: 2010. október. 24. 10:18
Sport
Eső miatt félbeszakadt a Forma-1-es Koreai Nagydíj
A rendületlenül zuhogó eső miatt 10 perces késéssel, a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny a vasárnapi Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjon, majd három kör után le is állították a magyar idő szerint reggel 8 órára kiírt versenyt a vadonatúj, jeongami pályán.
A szombati időmérő edzésen a német Sebastien Vettel mögött a vb-pontversenyben vezető ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett a második, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a harmadik, a vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) pedig a hetedik helyen végzett.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
