A magyarok az olaszokkal meccselnek a legjobb négy között
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszok legjobbjaival csatázhat a zágrábi Európa-bajnokság csütörtök esti elődöntőjében.
Nem adták olcsón a bőrüket a németek, akik az elejétől a tőlük megszokott harcias és kemény játékukat nyújtották. A lépéstartás ezzel együtt csak az első negyed végéig sikerült: 1-1 után ugyanis a gyors egymásutánban két büntetőt is kapó és értékesítő olaszok 3-1-re, majd - már a második negyedben - 4-2-re elhúztak.
A folytatásban is a küzdőjelleg dominált, a szigorú védekezés eredménytelen támadójátékkal társult mindkét oldalon, nem is esett csak egy gól a harmadik (5-2), s ugyanennyi a negyedik negyedben (6-2), egyformán a taljánok jóvoltából.
Összességében biztosan nyert az olasz gárda, így a settebello lesz Kemény Dénes legénységének az ellenfele a döntőbe jutásért vívandó összecsapáson. A másik párban a néhai Jugoszláviában szövetségesi viszonyát legtovább megtartó két ex-tagköztársaság, Szerbia és Montenegró válogatottja csap össze este, a győztes pedig egy harmadik volt jugoszláv tagállam, Horvátország együttesével játszhatja a másik elődöntőt csütörtökön (17:45)
2010-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG (ZÁGRÁB) |
MÉRKŐZÉS AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT: Olaszország - Németország 6-2 (2-1, 2-1, 1-0, 1-0) |
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
