Doppingszert találtak egy magyar kerekes mintájában
Doppingszert találtak egy magyar kerékpáros mintájában egy június 27-én elvégzett szűrés során.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előre be nem jelentett, versenyen történt ellenőrzés során egy sportolónál az A minta analízisét követően pozitív vizsgálati eredmény született. A közlemény kitér arra, hogy ez önmagában nem jelenti a doppingvétség megállapítását, a versenyző kérheti a B minta analízisét. Az érintett sportág sportszövetsége a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata alapján köteles lefolytatni az előzetes felülvizsgálati eljárást, továbbá annak eredményétől függően a doppingeljárást. Június 27-én az országúti bajnokság mezőnyversenyét rendezték Tiszaroff és Tiszagyenda térségében.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
