Roger Federer négy szettben kikapott a szenzációsan játszó cseh Tomáš Berdychtől a wimbledoni torna negyeddöntőjében, aki a Roland Garros után folytatja jó szereplését Angliában is.

A svájci játékos elveszítette az első szettet, ám a másodikban egyenlített és akkor még úgy tűnt, van esélye Berdych ellen, aki már néhány alkalommal megkeserítette az életét. Nem így történt, mivel a cseh teniszező élt a lehetőséggel és végül simán legyőzte nagyhírű riválisát.
Az utolsó gémben Federer ugyan még rátett egy lapáttal, működtek a régi reflexek, meccslabdát hárított, sőt labdája volt az 5:5-höz, ám a lehetősséggel nem tudott élni, s így idejekorán ért véget számára 12. wimbledoni fellépése.
Győzelmével a 24 éves Tomáš Berdych pályafutása során először jutott be a wimbledoni tenisztorna elődöntőjébe. A cseh játékos korábban csak egyszer jutott el egy Grand Slam-tornán eddig a magasságig, éppen a májusi Roland Garros-on, ahol a svéd Robin Söderling búcsúztatta.
2010-ES ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON |
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ: Tomáš Berdych (cseh, 12.) - Roger Federer (svájci, 1.) 6:4, 3:6, 6:1, 6:4 Novak Gyokovics (szerb, 3.) - Jen-hszun Lu (tajvani) 6:3, 6:2, 6:2 |
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
