Óriási a jelentősége a júniusi, szlovénok elleni világbajnoki selejtezőt illetően a péntektől vasárnapig tartó férfi kézilabda Pannon Kupának Mocsai Lajos, a válogatott szakmai igazgatója szerint.
"A mostani a Pannon Kupa-válogatott, a szlovénok ellen mások is lehetőséget kapnak majd. A jelenlévők szereplése dönti el, hogy közülük hányan juthatnak júniusban is szerephez" - fogalmazott Mocsai az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón. Az előzetes keretek alapján elmondható, hogy a görög, a szlovák és a lengyel együttes is szinte a legerősebb összeállításban lép pályára a hétvégén Ózdon, Tiszaújvárosban és Miskolcon.
A kapitány megjegyezte: több olyan játékos, aki tagja a bő keretnek, most nem kapott meghívót, míg Krivokapic Milorad és Katzirz Dávid sérülés miatt nem lehet a társakkal. Helyettük egyedüliként Zubai Szabolcs csatlakozott a Veszprémben készülő kerethez. Sinka László, a magyar szövetség elnöke kiemelte: a múlt szombati lengyel légikatasztrófa miatt kihirdetett nemzeti gyász ellenére a lengyel válogatott visszaigazolta szereplését, így biztosan eljön Magyarországra.
A Pannon Kupák 2005 óta íródó történetében eddig háromszor nyert a magyar csapat, kétszer pedig a most hiányzó szerbek diadalmaskodtak. A magyarok júniusban a szlovénokkal csatáznak majd a vb-szereplését. A jövő évi világbajnokságon való részvétel az olimpiai kvalifikáció szempontjából különösen fontos lenne.
PANNON KUPA, 2010 |
A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE:
A TORNA PROGRAMJA: |
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
