2009. július. 15. 15:32
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. július. 15. 15:41
Sport
A Renault már most meg akar válni Piquet-től
A brazil televízió információi szerint Nelson Piquet Jr., a Reanult fiatal pilótája a Német Nagydíjon ült utoljára a francia istálló autójában.
Hol folytatja? © AP |
A német sajtóban is felröppent a hír, és a francia L’Equipe is úgy tudja, a csapat nem gördít akadályt Piquet távozása elé. A brazil pilóta idén még nem szerzett pontot a Forma-1-es világbajnokságon, és szerződése szerint a Ranult megválhat tőle, ha a szezon közepére nem szerzi legalább annyi pontot, mint Fernando Alonso (az istálló másik pilótája) pontjainak negyven százaléka.
A kétszeres világbajnok spanyol pilóta az eddigi kilenc futamon 13 pontot szerzett, ezzel kilencedik helyen áll a pontversenyben, azaz a Renault akkor nem nyúlhatna Piquet-hez, ha legalább öt pontot szerzett volna eddig.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.

Sport
hvg.hu
2009. március. 25. 13:55
Alonso idén hatmillióval kevesebbel kénytelen beérni
Sport
MTI
2009. július. 14. 09:19
Fernando Alonso beszállna a profi kerékpársportba
Sport
hvg.hu
2009. július. 01. 14:15
A Ferrari cáfol: „nem kell Alonso!”
Sport
hvg.hu
2009. július. 09. 15:10
Alonso – Massa pilótapáros a Ferrarinál?
Sport
hvg.hu
2009. június. 30. 13:50