Hajnal Tamás Kaká és Cristiano Ronaldo ellen küzdhet
Hajnal Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott és a német élvonalbeli Borussia Dortmund középpályása augusztusban a Real Madrid ellen léphet pályára, miután a spanyol sztárcsapat barátságos mérkőzést játszik az idén 100 éves dortmundi együttessel.
A Borussiát 1909 december 19-én alapították, a klub vezetői pedig úgy döntöttek, hogy méltóképpen ünnepelik meg a jubileumot, ezért augusztus 19-ére a brazil aranylabdás Kakát és - ha a szerződését aláírják - a szintén aranylabdás portugál Cristiano Ronaldót is a soraiban tudó Real Madridot hívták meg egy ünnepi barátságos mérkőzésre.
Hajnal így közelről figyelheti meg Ronaldo játékát, már csak azért is, mert a két futballista még további két alkalommal lép majd pályára egymás ellen: a magyar válogatott előbb Budapesten, szeptember 9-én, majd Lisszabonban, október 10-én világbajnoki selejtező mérkőzést játszik Portugália ellen az idén.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
