Juhász Roland iránt a Milan és a Juventus is érdeklődik
Egy olasz internetes lap szerint az AC Milan és a Juventus is szeretné szerződtetni Juhász Rolandot, a belga Anderlecht magyar válogatott védőjét.
A tuttomercatoweb.com című honlap szerint korábban az Internazionale és a Fiorentina érdeklődött a 25 éves futballistáért, ám mostanra Olaszország két legnépszerűbb csapata is bekapcsolódott a játékos megszerzéséért folytatott küzdelembe.
A MTK-nevelésű Juhászért - belga újságok szerint - eddig csak az Aston Villa jelentkezett be hivatalosan. Az angol csapat ötmillió eurót adna a játékosért. Az Anderlecht jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a belga bajnokságot, melynek utolsó fordulójában szombaton a Genkhez látogat, a második helyen álló, címvédő Standard Liege pedig a Gent otthonában lép pályára.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
