Imre Vilmos Dunaújvárosban marad, a férfi kézilabdacsapat élén
A Dunaferr SE férfi kézilabda csapat közös megegyezéssel szerződést bontott a gárda vezetőedzőjével, Predrag Petljanskival. Utódja a női csapat éléről februárban távozó Imre Vilmos lett.
A szerb szakember három hónappal ezelőtt vette át a férfi csapat irányítását, de a gazdasági helyzetre hivatkozva kedden szerződést bontott a klubbal. Imre Vilmos már korábban jelezte, hogy szívesen irányítaná a nők után a férfiakat, az egyesület így gyorsan megtalálta a pótlást. Imre Vilmos egyben a női szövetségi kapitányi posztot is ellátja.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
