Forma-1: megmenekül a Honda?
Újabb híresztelés röppent fel a Honda Forma-1-es csapatának új megmentőiről, s bár biztosat nem tudni, a hivatalos bejelentés állítólag már közel van.
Számos pletyka szólt már a Honda-csapat megmentéséről, most újabb röppent fel. Ross Brawn csapatfőnök előbb a Ferrarival tárgyalt, az olaszok el is vállalták volna a motorszolgáltatói szerepet. A Mercedesszel szintén folytak hasonló okokból tárgyalások, egyes hírek szerint a felek már alá is írták a szerződést.
Az új tulajdonos/tulajdonosok kiléte még ismeretlen, velük kapcsolatban annyit tudni, hogy Rubens Barricchello helyett Bruno Sennát szeretnék Jenson Button mellett az egyik autóban látni. Egyrészt a fiatal pilóta szponzorokat is hozna, másrészt bíztatóan szerepelt a tavalyi teszteken is. Egyes források szerint már nem kell sokat várni a hivatalos bejelentésre sem.
„Az edzéseken nagyon jól mentem, úgyhogy remélem heteken belül minden kiderül – mondta a 29 éves Jenson Button. – Imádkozom, hogy Melbourne-ben ott lehessünk a rajtrácson.” A japán Honda-gyár egykori Forma-1-es istállójának jövőjével, valamint új tulajdonosaival kapcsolatban a kiválás bejelentése óta ez a legkomolyabb híresztelés.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
