"Nem verekedtem" - Mourinho tagad
José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője elismerte, hogy az Atalanta elleni vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzés után verbálisan inzultált egy újságírót, a tettlegességet azonban tagadta.
"Valóban összetűztem az egyik kollegájukkal, de az nem igaz, hogy bármilyen fizikai kontaktus is lett volna közöttünk" - mondta a portugál tréner keddi sajtókonferenciáján, aki a találkozót követően az Inter csapatbuszánál különbözött össze Andrea Ramazzottival, a Corriere dello Sport újságírójával.
"Nem fogok nyilvánosan bocsánatot kérni, mivel ez egy privát dolog volt. Amennyiben találkozunk, mint férfi a férfival, megbeszélhetjük és lezárhatjuk az ügyet" - tette hozzá a tréner. Az olasz szövetség bejelentette, hogy kivizsgálja az esetet.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
