Räikkönen: ha a Mercedes megfelelő ajánlatot tesz, maradok!
Mindössze egy napig élt Kimi Räikkönen terve, hogy kihagyja a következő Forma-1-es idényt, menedzsere csütörtökön ugyanis már úgy nyilatkozott: a Brawn GP-t felvásárló Mercedes GP megfelelő ajánlata esetén a 2007-ben világbajnok pilóta ott lehet a 2010-es mezőnyben.
Steve Robertson az autosport.comnak azt mondta: a finn pilóta már nem száz százalékig biztos abban, hogy jövőre pihenni akar. Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy az idén Ferrarival versenyzett "Jégember" 2010-ben inkább a ralizásra összpontosít, miután nem tudott megállapodni a McLaren csapattal.
"Ez a Forma-1. Ha megfelelő ajánlatot tesznek és meggyőzik Kimit arról, hogy esélye lesz futamokat nyerni és újabb vb-címet szerezni, akkor bármi megtörténhet. Soha ne mondd, hogy soha!" - fogalmazott a brit menedzser, aki édesapjával, Daviddel intézi a finn versenyző ügyeit.
A Brawn GP idén mindkét világbajnoki címet begyűjtötte az F1-ben, jövőre azonban már Mercedes GP néven indul, az egyik versenyzője várhatóan a német Nico Rosberg lesz. A pilóták között első brit Jenson Button éppen szerdán jelentette be, hogy a McLarennél folytatja a pályafutását. A 30 éves Räikkönen az idei szezonban 48 ponttal a vb hatodik helyén végzett.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
