Felmentették a Barcelona edzőjét a doppingvádak alól
Felmentették a doppingvádak alól Josep Guardiolát, az FC Barcelona jelenlegi vezetőedzőjét, aki még 2001-ben, a Brescia játékosaként adott pozitív mintát - jelentette be kedden az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI).
A korábbi kiváló középpályás az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolon nevű szerrel bukott le, amiért négy hónapra szóló eltiltást kapott. Guardiola végig tagadta bűnösségét, 2006-ban pedig egy olasz bíróság felmentette.
A CONI azonnal tiltakozott az ítélet ellen, idén júliusban pedig a doppingellenes bizottság újra elővette az ügyet, melyet szeptember 15-én tárgyaltak, s mostanra született ítélet. "Végre lezárult ez az ügy, és nyugodtan nézhetek előre" - nyilatkozta a szakember csapata keddi, a Dinamo Kijev ellen 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzését követően.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
