Öngólt lőtt, majd meghalt egy cseh focista
Röviddel öngólja után szívinfarktust kapott, majd meghalt a pályán egy cseh amatőr futballcsapat játékosa.
Amikor a 31 éves labdarúgó a szombati meccs 9. percében a fejéhez kapott és térdre esett, a társai először azt gondolták, hogy néhány pillanattal korábban elkövetett hibája miatt bosszankodik. Gyorsan rájöttek azonban, hogy nagyobb a baj, s bár mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, nem jártak sikerrel.
A Mlada Fronta Dnes című napilap információi szerint a játékos néhány éve egyszer már összeesett, mostanában azonban jó volt az egészségi állapota. "Szörnyű volt látni a letakart testet a kapu előtt" - idézte a Pravo című újság Knovíz település polgármesterét, az elhunyt ebben az együttesben szerepelt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
