Drogcsempészettel vádolják az exválogatott spanyol futballistát
Azzal vádolják Jose Luis Perez Caminerót, a spanyol labdarúgó-válogatott volt játékosát, hogy egy nemzetközi banda tagjaként drogcsempészetben vett részt.
A csoport állítólag nagy mennyiségű kokaint szállított Kolumbiából és Mexikóból Spanyolországba. Az üggyel kapcsolatban eddig összesen 31 személyt vettek őrizetbe az ország több városában.
Köztük volt a 41 éves Caminero is, akit azonban a kihallgatása után szabadlábra helyeztek, mivel a hatóság szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy esetleg elszökik az igazságszolgáltatás elől.
A volt középpályás 1989-től 2004-ig az Atlético Madrid és a Real Valladolid színeiben összesen 408-szor lépett pályára a spanyol élvonalban és 57 gólt szerzett. A nemzeti együttesben 21-szer szerepelt. Tavalyig a Real Valladolid sportigazgatója volt.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
