2009. május. 31. 12:52
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. május. 31. 13:17
Sport
Szávay Ági kikapott Cibulkovától és kiesett
A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes a legjobb nyolc közé jutásért kikapott a 20.-ként rangsorolt szlovák Dominika Cibulkovától a francia nyílt teniszbajnokságon. Az első szettet Ági 6-2-re elveszítette, a másodikban szlovák ellenfele 6-4 arányban volt jobb.
Szávay gyengén, sok hibával kezdett, így rögtön brékhátrányba került, majd a második adogatógémjét "semmire" bukta el. Mivel hozzá hasonlóan 20 éves riválisa alig rontott, hamarosan 0:4 állt az eredményjelzőn, Szávay pedig már 14 ki nem kényszerített hibánál tartott. Az ötödik játékban végre megtört a jég, a Vasas teniszezője hozta a szerváját, ám mivel ezután Cibulkova is így tett, 5:1-re elhúzott. A különbség már nem változott, az első szett 38 perc alatt a szlováké lett.
A második játszmát Ági jól kezdte, hamar brékelőnyhöz jutott, ám rögtön el is veszítette azt. Szávay második szettbeli 2-0-ás vezetése után Cibulkova elhúzott 5-2-re, ahol labdája volt a mérkőzés megnyeréséhez, ezt azonban Ági hárította. A magyar lány egyre jobban játszott, további meccslabdákat hárított, de végül 6-4 arányban elbukta a második játszmát is, így kiesett.
A két teniszező a meccset megelőzően WTA-tornán három alkalommal találkozott egymással és 2007-ben mindhárom meccset a magyar nyerte.

Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.