Kiütötték a "Hóhért"
A hazai közönség támogatását élvező Alekszandr Kotlobaj pénteken kiütéssel legyőzte Nagy "Hóhér" Józsefet, a WBF (Boksz Világalapítvány) korábbi cirkálósúlyú világbajnokát Szentpéterváron.
A 20 győzelemnél és 4 vereségnél tartó hajdúsági ökölvívónak ez volt az első KO-veresége profi pályafutása során. A monokli.com ökövívó szaklap szerint az orosz versenyző a második menetben küldte padlóra 33 éves magyar ellenfelét, és a bíró nem engedte tovább a küzdelmet.
"Nem szeretnék magyarázkodni, ezért csak annyit mondok, nagyon sajnálom, hogy ez most így jött össze. Az első menet alapján verhetőnek tűnt az ellenfelem, de egyszerűen nem találtam magam. Nem éreztem az ütőtávot sem, ez nem az én napom volt" - nyilatkozta Nagy József, akitől decemberben vették el WBF-övét, miután a kisebb jelentőségő IBO interkontinentális címéért lépett szorítóba.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
