Michel Platini: stoptábla a fiataloknak és a mamutkluboknak
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szeretne gátat szabni annak, hogy a gazdag klubok már 18 éves koruk előtt felvásárolják a tehetséges játékosokat.
A francia sportvezető azt szeretné elérni, hogy a futballisták pályafutásuk első profi szerződését csak azzal az egyesülettel köthessék meg, amelyben nevelkedtek. Szavai szerint mindig is az elitklubok rendelkeztek a legjobb játékosokkal és edzőkkel, de ha a jelenlegi folyamatok alapján hamarosan a legjobb utánpótláskorú labdarúgóik is a tulajdonukban lesznek, az a futball halálát jelentené.
A nemzetközi szövetség (FIFA) szabályai csak a 16 éven aluliak szerződtetését tiltja, Platini ezt a korhatárt szeretné 18 évre felvinni. A játékosok szakszervezete ugyanakkor nem támogatja a javaslatot.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
