Peking 2008: élő közvetítés három nyelven
A pekingi olimpia összes sporteseményét kínaiul, angolul és franciául is élőben közvetíti majd a kínai televízió.
"Több mint 70 ezer hang és videofelvételből álló, néhányezer órányi lejátszási időt kitevő adatbázist hoztunk létre. Minden eseményhez speciális hangokat és képi anyagokat biztosítunk" - mondta Csao Tung-ming (Zhao Dongming), az ötkarikás játékok szervezőbizottságának kulturális programokért felelős igazgatója.
A három nyelven történő közvetítésekhez a szervezőbizottság egy televíziós szakemberekből álló csapatot állított össze. A sportesemények előtt és a versenyek szüneteiben pedig többek között harcművészeti-, akrobatikai- és táncos bemutatókat tartanak.
A pekingi szervezők óriáskivetítőkkel igyekeznek kárpótolni azokat, akik nem jutottak belépőhöz. A főváros különböző pontjain felállított - jelenleg reklámfelületként használt - videofalakon, és a metrómegállókban, valamint a metrószerelvényeken lévő LCD-kijelzőkön is láthatóak lesznek a versenyek.
Az olimpiai létesítmények tereprendezése több mint 90 százalékban elkészült, a hátralévő kertészeti munkálatokat pedig a hét végére fejezik be.Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
