Az egykori aranylabdás játékos azon az állásponton van, hogy felülről kell vizsgálni a problémát, nem pedig a játékosokat kell okolni.
A pont nélkül búcsúzó holland csapat már nemzeti ügy hazájukban. Mindenkinek van véleménye róla.

Johan Cruyff sem hagyhatta szó nélkül a történteket: "Minden probléma felülről érkezik", olvasható összegzésében a De Telegraaf hasábjain. "Hatalmas hibákat követtek el. Különösen a tavalyi évben." Ki is fejtette, hogy mire gondol: "A teljesítményünk meredeken zuhant lefele, és senki nem tett ellene semmit. Sok csapat volt aki vett át jellegzetességeket a holland fociból, és többnyire mi voltunk az egyetlen csapat, akinek nem sikerült ezzel lépést tartanunk."
A 65 éves legenda egy pozitívumot is kiemelt a csapattal kapcsolatban: "Az egyetlen jó dolog ami történt, hogy Jetro Williams bemutatkozott. Talán ez volt az egyetlen újítás, amit a csapattól láttam az utóbbi időben."
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
