Osztrák kutatók szerint ismét Spanyolország válogatottja nyeri a labdarúgó Európa-bajnokságot.
Az innsbrucki egyetem statisztikai intézetének és a bécsi gazdasági egyetemnek a munkatársai kiszámították, hogy a címvédő együttes újabb sikerének valószínűsége 25,8 százalék. A tudósok 23 fogadóiroda nyereményszorzóira alapozva modellezték a torna várható végkimenetelét, s ennek alapján a spanyolok döntőbeli riválisa - csakúgy, mint 2008-ban - a német nemzeti csapat lesz.

Ezt a szisztémát már korábbi világversenyek esetében is alkalmazták, s 2008-ban, valamint a 2010-es világbajnokság előtt is a spanyolok sikerét prognosztizálta - helyesen.
A németek győzelmére egyébként 22,2 százalék esélyt mutat a modell, a hollandokéra pedig 11,3-at, a negyedik elődöntős pedig Anglia együttese lehet nyolc százalékkal.
A lengyel-ukrán közös rendezésű Eb június 8-án rajtol és július elsején, a kijevi döntővel zárul.
Perre megy a DK, hogy kiderüljön, mi történt az olimpia alatt a párizsi luxusszállodai szobákkal, amit Sulyoknak szántak
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
